Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület

Köszöntünk Egyesületünk honlapján!

Szenvedélyünk az Őrség!

 

Az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület 2016-ban alakult, legfőbb célunkként fogalmaztuk meg az Őrség túrázási- és kerékpáros kultúrájának, infrastruktúrájának fejlesztését, összefogását, továbbá szabadidős-, turisztikai- és sportprogramok, rendezvények szervezését.

Célközönségünk a hobby kerékpárosok, futók, túrázók, számukra szervezünk kisebb-nagyobb rendezvényeket, túrákat az Őrségben egész évben.

Rendezvényeink során igyekszünk bemutatni az Őrség természeti és kulturális örökségét, hagyományait, és lehetőség szerint mindezt a legautentikusabb képviselőktől, eredeti környezetben. Célunk az ismeretszerzéssel egybekötött aktív kikapcsolódás biztosítása az egyénileg, csoportosan, vagy akár családosan érkező érdeklődőknek.

Kihasználva a határ menti elhelyezkedésünket, túráink során gyakran látogaunk el a szomszédos Szlovénia, Goricko tájaira is. Sokat fáradozunk, dolgozunk a különböző civil szervezetekkel, Őrségi Nemzeti Parkkal, helyi önkormányzatokkal és egyéb gazdasági szereplőkkel történő együttműködések kialakításán, mellyel még színvonalasabb, tartalmasabb programokat tudunk nyújtani az Őrségbe látogatóknak.

Csatlakozz Te is egyre bővülő közösségünkhöz, akár egyedül, akár családdal, barátokkal, és keresd programlehetőségeinket a Rendezvénynaptárban!

Bíztatunk, hogy légy aktív, legyen szó bringázásról, gyalogtúráról, sétáról, futásról, és irány a természet!

Sportbaráti üdvözlettel,
Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület

ŐKTE

Egyesületünk életéből