2020.03.14-én került megrendezésre 2020. első “kis csoportos” kerékpártúrája, amelyre hagyományteremtő módon Isten áldását is kérte a kerékpározók számára Major lehel református lelkész és Köbli Tamás római katolikus plébános, Őriszentpéteren, a túra indulásakor. Ezúton is nagyon szépen köszönjük! 🙂

Őriszentpéterről indulva a túra során ellátogattunk Ispánkra, az Ízrestaurátor kézműves csokoládé manufaktúra műhelybe, majd az erdők között vezető erdészeti, kavicsos úton folytattuk utunkat Viszákra, majd Őrimagyarósdon a földvár “bevétele”, szemrevételezése következett.

A továbbiakban Szőcén, a tőzegmohás láprét mentén, illetve kicsit később a Vadása-tónál sétálhattunk, pihenhettünk, fogyaszthattuk el szendvics ebédünket. 🙂

A hazafelé vezető úton, Szaknyérban az alpakákat csodálhattuk meg, illetve egy finom kávét is elfogyasztottunk a Vadregényes kávézóban.

Jó hangulatú, élménydús teker(g)és volt a mai is…

Valamikor folytatjuk 2020-ban, addig is kitartást kívánunk és vigyázzatok magatokra, egymásra!