🚵♂️Egy őrségi élménytúrával indítottuk a nyarat. 🚵♀️ 😁
Gyönyörű, napsütéses idő, remek társaság!
Közel negyven kilométeres bringázásra indultunk ma 🕘 9 óra után Őriszentpéterről, közel negyven fős csapattal! Önmagában már ez is óriási élmény volt, hogy ennyien ellátogattak újra az 💚Őrségbe💚, ismét találkozhattam, találkozhattunk ismerős arcokkal, kedves barátokkal, akiket már oly régen volt szerencsém, szerencsénk látni. Köszönet érte!!!🙏🥰
Ispánk irányába indultunk, a kivezető úton található dombon mindenkinek sikerült a bemelegítés, de Őriszentpéterről nehéz olyan útvonalat választani, ami nem úgy kezdődik, hogy irány felfelé! 🙂
Rövid tekerést követően Ispánkra érkeztünk, ahol az #Ízrestaurátor kézműves csokoládé🍫☕️🥃 műhelybe látogattunk el. Ismét óriási élmény volt hallgatni a mestert, aki a finomságokat készíti, majd megkóstolni még édesebb volt! Köszönjük a kedves fogadtatást! 🙏☺️
Tovább kerekezve a kavicsos úton Viszákra érkeztünk, de itt „csak” átutazóban voltunk jelen. A következő célpont az Őrségen is áthaladó #EuroVelo14 út mentén lévő, őrimagyarósdi földvár egykori helyszíne volt, ahol szusszantunk egyet. Remek helyszín, talán nem véletlen, hogy mások, életük egyik legszebb napját is itt gondolták eltölteni, kicsit még mi is „átélhettük, részesei lehettünk a jeles napnak (végülis Pünkösd van), hiszen egy esküvő részletei, díszítő elemei még a sáncon átívelő hidakat díszítették. ☺️
6-7 km tekerés és egy újabb álomvilág tárult a szemünk elé. Szőcén jártunk, a tőzegmohás lápréten! Mindig káprázatos, mindig gyönyörű, mindig élmény ott lenni! 🥰Szebbnél szebb növények vesznek bennünket körül. A kereklevelű harmatfüvet is sikerült lencsevégre kapnom, köszönet érte! 💚💚💚
Élményekkel jóllakottan indultunk a jól megérdemelt ebédünket elkölteni a Vadása-tóhoz. Szintén egy káprázatos helyszín és ennyi embert már nagyon rég nem láttam ennél az erdők ölelésében megbújó rendkívüli tónál. A szabad program következett, amit többen sétával, fagyizással🍧, stégen napozással vagy stílszerűen további bringázással töltötték. 🙂 A fürdés még nem volt opció, nem kicsit volt hideg a víz. 😎
Ezek után még nem ért véget a nap, hiszen következett Szaknyér, ahol a barátságos alpakákkal találkozhattunk! Annyira kedves állatok, öröm őket látni! A látványt, az érzést tovább fokoztuk egy remek kávé elfogyasztásával a szomszédos #Vadregényesben!
A túra vége felé közelítve Pankaszon, a méltán híres szoknyás haranglábat tekintettük meg és készítettük el mai utolsó képeinket. 🙂
A mai szabadtéri programunkat összegezve egy nagyon élménydús napot tudhatunk magunkénak, remélem mindenki jól érezte magát és a következő túrák alkalmával is ellátogat az 💚Őrségbe💚, ahol együtt lehetünk újra és újra. Köszönet Nektek, hogy itt voltatok, bearanyoztátok újból a napomat, napunkat.🥰 Jó pihenést kívánok és viszlát legközelebb! 🙋♂️🛌